Sport - Kiütötte a Montpellier-t a Veszprém

2015.02.22.

Döntetlennel zárta a csoportkört a Szeged.





A már csoportgyőztesként pályára lépett MKB-MVM Veszprém kiütéses, 14 gólos győzelmet aratott a Montpellier vendégeként a férfi Bajnokok Ligája C csoportjának utolsó fordulójában.

A meccsnek egyik csapat számára sem volt igazi tétje, mivel a Montpellier negyedik helye - és ezzel továbbjutása - éppúgy biztos volt, mint a veszprémiek első pozíciója.
A magyar csapat mindezek ellenére nagy lendülettel és eredményesen játszott, s fokozatosan lépett el a házigazdáktól. A franciák a félidőben még csak ötgólos hátrányban voltak, a fordulás után azonban teljesen összeestek, és végül történetük legsúlyosabb hazai vereségét szenvedték el.
A BL nyolcaddöntőjének sorsolását kedden rendezik, a tavaly négyes döntőbe jutott veszprémiek egy másik csoportbeli negyedikkel találkoznak majd.

Eredmény, 10. (utolsó) forduló (a sorozat honlapja szerint):
C csoport: Montpellier (francia) - MKB-MVM Veszprém 20-34 (9-14). 

A csoport végeredménye: 1. Veszprém 18 pont, 2. Vardar Szkopje (macedón) 15, 3. RN Löwen (német) 12, 4. Montpellier 8, 5. Celje (szlovén) 6, 6. Csehovszkije Medvegyi (orosz) 1.

Döntetlennel zárta a csoportkört a Szeged

A már biztos csoportmásodik MOL-Pick Szeged a dán Aalbog elleni 23-23-as döntetlennel zárta a férfi Bajnokok Ligája csoportkörét.

Eredmény, 10. (utolsó) forduló: D csoport: MOL-Pick Szeged - Aalborg (dán) 23-23 (10-10).
a hazai gólszerzők: Hegedűs 5, Prodanovic 4, Balogh 4, Ilyés 4, Källman 3, Parrondo 3.

A meccsnek csak az Aalborg számára volt tétje, egy esetleges pontszerzéssel bejuthatott a nyolcaddöntőbe. Ez meg is látszott a motiváción, az északiak a 9. percben már 4-0-ra vezetettek. Prodanovic lendületbe hozta a hazaiakat, sorozatban lőtte a gólokat, így negyedóra elteltével már 4-5 volt az állás. Rövid ideig még bírta a felpörgő szegediek nyomását az Aalborg, ám a 24. percben sikerült az egyenlítés (9-9). Még a szünet előtt kis időre a vezetést is átvette a Pick.
A fordulást követően remekelt a Szeged, melynek köszönhetően 14-11-nél kénytelen volt időt kérni a dán csapat. Ezután állandósult a különbség, majd az utolsó tíz percre fordulva nagyobb sebességre kapcsoltak a vendégek és fordítottak 20-18-ról 20-22-re. Időt kért a Szeged is, a hajrában pedig Hegedűs pillanatai következtek, az ő duplájával lett ismét egyenlő az állás. Kőkeményen harcolt a továbbjutásért az Aalborg és az utolsó percben emberhátrányban vezetést szerzett, majd Balogh ugyan büntetőből egyenlített, a döntetlennel a végén a dánok örülhettek.
A BL nyolcaddöntőjének sorsolását kedden rendezik. A szegediek másodikként egy másik csoport harmadikjával, azaz a horvát Croatia Zagrebbel, a német Löwennel, vagy a lengyel Wisla Plockkal találkoznak, míg a tavaly négyes döntőbe jutott veszprémiek egy másik csoportbeli negyedikkel, azaz a spanyol Naturhouse Logronóval, a dán Aalborggal, vagy a német Flensburggal csapnak majd össze.
Mindkét magyar csapat a nyolcaddöntő visszavágóját saját közönsége előtt rendezi.

A csoport végeredménye: 1. Kielce (lengyel) 20 pont, 2. Szeged 13, 3. Dunkerque (francia) 8, 4. Aalborg 7, 5. Motor Zaporizzsja (ukrán) 6, 6. Schaffhausen (svájci) 6.

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntöttek.





Galaxy NETWORK
hirdetés